Micve hősök
Ők a mi büszkeségeink
Büszkeségeink
Ők a mi Micve hőseink, akikre nagyon büszkék vagyunk. Olvass róluk bővebben, hogy miért gondoljuk azt, hogy ők igazán sokat tesznek a társadalmunkért.
Berki Csilla
Berki Csilla vagyok, 17 éves középiskolás diák. Két éve vagyok önkéntes az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítványnál. Rengeteg dolgot tanulhattam itt a roma kultúráról és az elfogadásról. Ez idő alatt a saját identitásomat is megismerhettem közelebbről. Nagyon fontosnak tartom, hogy beszélgessünk a roma társadalomról, és hogy megpróbáljuk csökkenteni a előítéleteket, ezért is döntöttem úgy, hogy önkéntes leszek. A korosztályomban rendkívül sok a negatív sztereotípia a romákkal szemben, leginkább ez a motivációm arra, hogy megpróbáljak segíteni. Úgy látom, hogy a romákról való ismerethiány nagy szerepet játszik ezek kialakulásában, ezért is jó, hogy az alapítvány lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek megismerjenek minket.
Úgy gondolom az alapítvány rendkívül jó célt szolgál, és a küldetésünk pozitív hatással van az emberekre.
A tevékenységeim közé tartozik a sétavezetés, és a projektekben való részvétel. A sétákat általában angolul szoktam tartani egy önkéntes társammal, a projekteken pedig több önkéntessel szoktunk együtt dolgozni. Továbbképzéseken is részt szoktam venni, hogy minél többet tudjak segíteni az alapítványnak. Több kisfilmben is szerepelek, amelyben az identitásomról, és az alapítványban való szerepemről beszélek. Ezek a videók sokat jelentenek számomra, hiszen láthatják mások is, milyen fontos az, amit csinálunk, és megmutathatjuk, hogy kik vagyunk valójában. Sokat köszönhetek az UCCU-nak, sok barátot és ismeretet szerezhettem, és egy csodás közösség tagja lehetek.
Dombi Miksa
Dombi Miksa vagyok, a Hasomer Hacair mádrihja (ifjúsági vezető). 12 éves korom óta járok Somerbe és 2017 óta önkénteskedem a mozgalomban.
Emellett voltam mádrih (ifjúsági vezető) a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Táborban, részt vettem a Lauder iskola Sáhár programjában, és alkalmanként önkénteskedtem a Bálint Ház programjain is.
Mikor elkezdődött az orosz-ukrán háború, a Somer nemzetközi szinten szervezte a segélyszállítmányokat. A Nyugat-európai országok pénzt gyűjtöttek, mi pedig tartós élelmiszerrel, higiéniai termékekkel és iskola szerekkel segítettük az Ukrajnában maradt civileket. Ebben a folyamatban én voltam felelős az adományok szervezéséért.
Amikor gyerek voltam a Somerben, arra vágytam, hogy egyszer mádrih legyek, és én is alakítója legyek a programoknak. Szerettem volna visszaadni a közösségnek, amit én is kaptam. Így is lett, és azóta nagyon fontos szerepet tölt be az életemben a zsidó közösségben való önkénteskedés.
Hóka Juli
3 éve vagyok az Indahouse Hungary utazó önkéntese, ami azt jelenti, hogy 1-1,5 havonta Borsod megyébe utazom egy hétvégére és fejlesztő foglalkozásokat tartok a helyi aprófalvakban élő, főként roma származású gyerekeknek.
Az Indahouse egy olyan civil szervezet, ami azért dolgozik, hogy ezek a gyerekek is megkapják a nekik járó oktatást és odafigyelést, amit szerencsésebb helyzetbe született kortársaik. Egy-egy olyan hétvégén, amikor a gyerekekhez utazunk az önkéntes csapattal, nem csak ők tanulnak tőlünk, de mi is rengeteg dolgot tanulunk tőlük.
Amellett, hogy csodálatos a szervezet munkája, még az önkéntes csapatot is elképesztő: egy olyan diverz és befogadó közeg, akikkel jó együtt dolgozni. Ahhoz, hogy önkéntesnek álljon valaki, nem kritérium az, hogy legyen gyerekekkel tapasztalata, nincsen korhatár, sőt, ha a világ másik feléről szeretnél önkénteskedni, még akkor is csatlakozhatsz. Szerintem ez a sokszínűség teszi széppé az egészet, meg persze a közös célunk.
Nekem hihetetlenül sokat adott a szervezet, a gyerekek és mindig olyan jó érzés visszatérni Hernádszentandrásra, ahol az Indahouse fejlesztőközpontja van.
Markovics Anna
Markovics Anna vagyok, 21 éves, jelenleg a Bálint Ház forrásteremtőjeként, és a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom szervezetfejlesztőjeként tevékenykedem.
16 éves korom óta vagyok Madrih, azaz ifjúsági vezető. Ezalatt az idő alatt sok helyen megfordultam; voltam Madrih a Kiskunhalasi Zsidó Táborban, Szarvason és iskolai rendezvényeken is. Ebben az időszakban szerettem bele a közösségfejlesztésbe. Nagyon fontosnak tartom az informális oktatást, amit Madrihként végzünk, mert hiszem, hogy ezáltal a gyerekek olyan értékrendszert és képességeket tudnak elsajátítani, ami segíteni fogja őket felnőttként.
Az orosz-ukrán háború kitörése után a Somer égisze alatt részt vettem az elsősegélyszállítmányok szervezésében, amiket Ukrajna különböző területeire szállítottunk (Harkiv, Lviv).
Mikes Hanna
Az önkénteskedés tinédzser korom óta meghatározó része az életemnek. 17 évesen lettem Madrih a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági szervezetben, ahol heti rendszerességgel tartottunk programokat a nálunk kisebbeknek, és szerveztünk évi három alkalommal táborokat.
Egyetemista koromban bevándorló nőket támogató integrációs projektben önkénteskedtem programszervezőként az Artemisszió Alapítványnál, ahol később projektmenedzserként és trénerként dolgoztam. Itt kezdtem el önkénteseket koordinálni a menekülteket támogató programokban – mentorokat, korrepetitorokat, programszervezőket.
Később szerveztem Iskolai Közösségi Szolgálatot gimnazistáknak, aminek keretében hátrányos helyzetű általános iskolásokat támogathattak. Én is tapasztaltam, és munkám során is láttam, mennyire sokat ad az embernek, ha szabadidejét izgalmas és értékes tevékenységre fordíthatja – mennyit tanulhatunk magunkról, másokról, és milyen fontos, életre szóló kapcsolataink alakulhatnak ki.
Kolozs Andrea
A civil szférával – profán módon -, úgy kerültem kapcsolatba, hogy gimisként a WWF-nél tudtam diákmunkát vállalni, zsebpénzért. Tetszett, hogy a munkámmal egy jó célhoz járulok hozzá, de nem ez volt az elsődleges szempont. Az egyetem alatt is tovább dolgoztam náluk, és közben alkalmanként más szervezeteknél is önkénteskedtem.
A következő mérföldkő az volt, amikor egy szaktársam elhívott a Haver Alapítvány önkéntes képzésére, mert nem szeretett volna egyedül menni. Nagyon izgalmas élmény volt az első foglalkozás, amit már én tartottam egy iskolában. Nagyon inspiráló volt, hogy a foglalkozás hatására a fiatalok olyan fontos dolgokról kezdtek el beszélgetni, mint az identitás. Életemben először úgy beszéltem csoport előtt, hogy nem a lámpaláz volt az egyetlen dolog, amit éreztem.
Tudatosan választottam úgy mesterszakot, hogy egy civil szervezetnél tudjak elhelyezkedni, és tanulás közben abban is támogattak, hogy önkénteskedjek. Sok szervezetnél, rengeteg különböző pozícióban kipróbáltam magam, kezdve a fizikai munkától egészen az adományszervezési kampány lebonyolításáig. Dolgoztam hátrányos helyzetű gyerekekkel, betegséggel küzdőkkel és állatokkal, valamint az oktatásban, környezetvédelemben és még a nemek közötti egyenlőségért is. Mindegyik helyen új dolgokat tanultam, nemcsak szakmai értelemben, hanem saját magamról is.
A Bátor Tábor és a Haver Alapítvány évek óta stabil pontok az életemben. Utóbbinál 2015 óta rendszeresen tartok foglalkozásokat, városi sétákat, részt veszek pályázatokban, dolgozom oktatási anyagokon és közben fontos, értékes barátságokat is kötöttem.
Paskuj Panka
Próbálok visszaemlékezni honnan kezdődött az önkéntes utam története és arra jövök rá, hogy sejtszintre kell visszahámoznom. Több generációs pedagógusi, edukálói pályán dolgozó embereknek vagyok a legszármazottja, azt hiszem ez nem csak szemléleti, de zsigeri szinten is közrejátszik az én aktivista szemléletemben. A hely és idő, ami tett szintjén leginkább elkezdett aktivizálni, a gimnáziumom és az ott töltött évek voltak. Az AKG-ban olyannyira kötelező volt kilátni a saját kis buborékunkból, hogy a tanterv része volt az önkénteskedés, a tudatosítás, a társadalmi érzékenyítés, a cselekvés. Emellett önerőből és lelkesedésből is rettentő sok lehetőségbe becsatlakoztam.
Az eddigi leghosszabb önkénteskedésem hatalmas aktivista munkával társult melyet az ESN vagyis Erasmus Student Network keretében csináltam. Itt eljutottam egészen nemzetközi tisztségviselésig, ahol hátrányos helyzetből jövő diákok érdekeit képviseltem, legyen ez egészségügyi vagy pénzügyi akadályoztatottság. A munkámon keresztül közvetlen összeköttetésben álltam az Európia Bizottsággal, feléjük képviseltem az általam pártfogott csoport érdekeit. Jelenleg a Havernak, az Amnestynek és az Élő Könyvtárnak vagyok aktív önkéntese. Az utóbbi évben a Somernek (Hasomer Hacair) sok energiámat és tudásomat adtam már, hogy kiépülhessen egy fiatal felnőttekkel foglalkozó szervezeti egysége, ez még egy folyamatban lévő munka.
Úgy gondolom mostanra elengedhetetlen részévé vált a személyes aktivizmusom az önkéntes tevékenységeimnek. Vannak témák és problémák, amik olyan mély szinteken nyomják be a gombjaimat és az utolsó vércseppemig annyira fel tudnak tüzelni, hogy akár még harcolnék is értük. Ezekért nem csak önkénteskedés formájában, de saját szakmai életemben is missziómmá vált dolgozni. A teljesség igénye nélkül ilyenek az egyenlő bánásmód, az igazságosság, a nők jogainak tisztelete és ünneplése, az LMBTQIA+ jogok szélesítése, a társadalom befogadásra való érzékenyítése, a minőségi oktatás elérhetővé tétele, az emberek kritikus gondolkodásának tudatossá tétele.
Egyetemista koromban bevándorló nőket támogató integrációs projektben önkénteskedtem programszervezőként az Artemisszió Alapítványnál, ahol később projektmenedzserként és trénerként dolgoztam. Itt kezdtem el önkénteseket koordinálni a menekülteket támogató programokban – mentorokat, korrepetitorokat, programszervezőket.
Később szerveztem Iskolai Közösségi Szolgálatot gimnazistáknak, aminek keretében hátrányos helyzetű általános iskolásokat támogathattak. Én is tapasztaltam, és munkám során is láttam, mennyire sokat ad az embernek, ha szabadidejét izgalmas és értékes tevékenységre fordíthatja – mennyit tanulhatunk magunkról, másokról, és milyen fontos, életre szóló kapcsolataink alakulhatnak ki.
Sós Julcsi
A civil szférával – profán módon -, úgy kerültem kapcsolatba, hogy gimisként a WWF-nél tudtam diákmunkát vállalni, zsebpénzért. Tetszett, hogy a munkámmal egy jó célhoz járulok hozzá, de nem ez volt az elsődleges szempont. Az egyetem alatt is tovább dolgoztam náluk, és közben alkalmanként más szervezeteknél is önkénteskedtem.
A következő mérföldkő az volt, amikor egy szaktársam elhívott a Haver Alapítvány önkéntes képzésére, mert nem szeretett volna egyedül menni. Nagyon izgalmas élmény volt az első foglalkozás, amit már én tartottam egy iskolában. Nagyon inspiráló volt, hogy a foglalkozás hatására a fiatalok olyan fontos dolgokról kezdtek el beszélgetni, mint az identitás. Életemben először úgy beszéltem csoport előtt, hogy nem a lámpaláz volt az egyetlen dolog, amit éreztem.
Tudatosan választottam úgy mesterszakot, hogy egy civil szervezetnél tudjak elhelyezkedni, és tanulás közben abban is támogattak, hogy önkénteskedjek. Sok szervezetnél, rengeteg különböző pozícióban kipróbáltam magam, kezdve a fizikai munkától egészen az adományszervezési kampány lebonyolításáig. Dolgoztam hátrányos helyzetű gyerekekkel, betegséggel küzdőkkel és állatokkal, valamint az oktatásban, környezetvédelemben és még a nemek közötti egyenlőségért is. Mindegyik helyen új dolgokat tanultam, nemcsak szakmai értelemben, hanem saját magamról is.
A Bátor Tábor és a Haver Alapítvány évek óta stabil pontok az életemben. Utóbbinál 2015 óta rendszeresen tartok foglalkozásokat, városi sétákat, részt veszek pályázatokban, dolgozom oktatási anyagokon és közben fontos, értékes barátságokat is kötöttem.